Pages

2015. december 28., hétfő

Tozan sakuhacsi

Ma megkaptam a kezembe ezt a csodálatos hangszert, hogy rajta játsszak. Ezúton is köszönöm a hangszer tulajdonosának ezt a nemes gesztust. Nem nevezem meg őt, nem igényli. Ez még nemesebb gesztus. Jó magasra fel van téve ezzel a léc, minden szempontból...


2015. december 2., szerda

Hicsiriki

A korábban már említett dupla nádas hangszerről van szó. Az alábbi kis dokumentumfilmben, amely a gagakuban használt hangszereket mutatja be, a hicsiriki is meghallgatható (2:41-től).


Nem semmi, ugye? Kőkemény munka. Ha megvan a hangszín, akkor már könnyű felismerni a gagaku zenében is. Az Etenraku című legismertebb darabban például így szól.




Ez aztán a kihívás! Akinek kedve támad rá, a Budai Magán Zeneiskolában van tanuló hangszer!

2015. november 27., péntek

Japán zenei workshop és koncert

Ma debütáltunk Gyulával a Budai Magán Zeneiskolában. Koto és sakuhacsi. Játszani egy szál kislámpa fényében nagy élmény volt, mély gyermekkori emlékeket ébresztett, noha akkor még hangszeren sem játszottam, sőt, még Japánról sem tudtam semmit. Talán magamról már igen, de ebben nem vagyok biztos. Mármint akkor, mert most tudom, hogy vagyok:) De vissza: reméljük, ennek lesz folytatása.

Csordás Gyula (koto) és Kenéz László (sakuhacsi) Fotó: Strádi Andrea


Ami még nagy élmény volt: megfújtam egy hicsirikit, a Gagaku duplanádas kis hangszerét. Kicsi, de óriásit szól. Nem mondom, hogy szerelem első látásra, de azért hatott rám. De akkora támasz kell hozzá, hogy ember legyen a talpán, aki ezt bevállalja. De hát ilyen a kihívások természete, vonz és taszít, inspirál és szorongat egyszerre. 

2015. november 18., szerda

Zen meditáció és szertartás


A Tan Kapuja Zen Közösség vendége voltam. Meghívtak, hogy mutassam be a hangszert, de megragadtam az alkalmat és elmentem a meditációra, majd a szertartáson is részt vettem. Hadd ne a hangszer bemutatásáról írjak itt, hanem inkább arról, amivel a sakuhacsi játék lényegileg egy, a meditációról. Méghozzá, s ez talán érdekes lehet, különösen az egyedül meditálóknak, a közös meditációról.

Bevallom, eléggé izgultam, mert egyedül sok mindent csinálhat az ember, de közösségben ugyanaz a dolog teljesen más arcát mutatja. És valóban. A félórás meditáció első negyedórájában két állapot váltakozott: az izgalom és a hirtelen rám törő, ellenállhatatlan álmosság. Ilyen esetben az ember otthon már feladja, itt erre egyszerűen nincs mód. Úgyhogy kitartottam.

Érdemes volt, mert amikor a mester, Anti, Dobosy Antal felállt a kjószakuval (azzal a hosszú bottal, amellyel frissítő, gyors csapásokat mér annak nyakára vagy hátára, aki kéri) és meghallottam a kettős csattanásokat, hirtelen teljesen más állapotba kerültem. Pusztán a hang elegendő volt, hogy kitisztuljon a fejem. Egy csapásra, lehetne mondani stílszerűen. A testtartásom is megváltozott, s innen a második negyedóra már csak könnyed jelen volt.



Nem vállalkozom mindennek mélyebb elemzésére, legalábbis itt nem. De világos, hogy az egész meditációs élményben döntőfontosságú volt, hogy nem vagyok egyedül. És ez számomra teljesen új élmény volt. Köszönet érte. 

De hogyan kapcsolódhat össze a sakuhacsival egy közös meditáció? Nos, könnyedén. Az alaphang folyamatos megszólaltatása húsz percen keresztül napi gyakorlat a komuszó szerzeteseknél az újjá alakult rendekben. Más darabokat is játszanak együtt, különösen nyilvános eseményeken, de ez az alapgyakorlat a falak között zajlik és nem az a célja, hogy minden résztvevő befújja a hangszerét, hanem az, hogy közösen fújja be.

Ilyet még nem próbáltam, csak képzeletben tudom összerakni a hangszer megszólaltatásának tapasztalatát a közös meditáció során átéltekkel. Eddig ez nem jutott eszembe, de jó lenne megcsinálni valahogyan. Jó lenne, ha mások is fújnák a sakuhacsit, akár csak az alaphangot. Jó lenne megtapasztalni, hogy milyen a hangszeres meditáció úgy, hogy más is meditálva játszik.

Majd egyszer.


2015. szeptember 18., péntek

REFlexió - Kiállítás megnyitó


Kanics Márta és Ferenczi Anita kiállítása
A kiállítást megnyitja: Fazekas Ildikó
Közreműködik: Kenéz László (sakuhacsi)
FISE Műterem és Galéria
(Budapest 1054 Kálmán Imre u. 16.)

2015. május 23., szombat

Zenés kóan egy szerzetes orráról


Akutagava Rjúnoszuke elbeszélése alapján

Japán nap
Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum
2015. június 6. 14.00

Mi lehet szóra érdemes egy szerzetes orrában? Semmi. És ha akkora, mint egy elefánt ormánya? Még akkor is semmi, hiszen egy szerzetes nem törődik sem az orrával, sem pedig azzal, hogy törődik-e valaki az orrával. Zencsi azonban, akit a sors rettentő hosszú orral vert meg, bár szerzetes, mégsem képes elfeledni szerencsétlen szaglószervét. Napjait szorongás árnyékolja, ki neveti ki éppen a háta mögött, éjszakáit pedig vágy izzítja, miként is szabadulhatna meg kínzó állapotából. S hogy mi lesz Zencsivel? Megtudhatja, aki június 6-án 14 órakor ellátogat a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum kertjébe, ahol szóban, sakuhacsi zenében és tusképekben elevenedik meg Akutagava története, hogy elgondolkodjunk, de nem az orrunkról, hanem arról, vajon túlláthat-e rajta bárki valaha is.  



2015. május 20., szerda

2015. április 23., csütörtök

Hiszamacu Fujo: Prédikáció a tenger csendjéről (Kaiszei Hógo, 1838)




Eredeti elménk nem határolja el a múltat a jelentől, az inautentikus elme azonban mindent arasznyi darabokra vagdal. Az avatott hallgató Fuke harangjának hosszan úszó hangjánál időzik.  

A Fuke hagyomány meglehetősen sokat változott az alapítása óta eltelt közel ezer esztendő alatt. Hitbeli erejét a hadi ügyekhez való kötődése is meggyengítette. Hogyan is lehetne képes egy harcos Buddha útját követni és gyakorolni?

Még szerencse, hogy Fuke hagyománya nem veszett oda, hanem a mintegy kétszáz évnyi békés időszaknak köszönhetően megmaradt. Mindazonáltal sajnos nincsenek már többé mesterek, nincs olyan, aki utat tudna mutatni. A hamis mesterek csak a türelmetlenségükben és szűkagyú arroganciájukban jeleskednek. Az ő működésük következménye, hogy a sakuhacsi már nem vallásos eszköz [hóki] többé, s hogy kialszik Buddha szelleme. Ez is példa arra, hogy a katonák mennyire nem képesek elleplezni, milyenek is valójában.

Áldatlan hatásukra Fuke, az alapító eredeti szándéka teljesen torz alakot ölt. Taníttatásukkal a hamis mesterek igazgyöngyöt kaptak a kezükbe, amit aztán elhajítanak, mintha csak halszem lenne. Drágakövet birtokolnak, de veszni hagyják mint a tudatlan tömeg tesz mindennel.

[…]

A gyakorlás [sugjó] sikere igazság szerint csakis az elmétől és a légzéstől függ. Ha az elme éber, a légzés tudatosul, ha elcsendesedik, a lélegzet elmélyül. Ezt jelenti az, hogy teljességgel belépünk a zenbe.

Továbbá, megvilágosodás csak akkor lehetséges, ha az elme a testnél lakozik. Ugyanúgy, mint mikor a lélegzet a hangban formát ölt. A sakuhacsi a test, amibe az átszellemített lélegzet [kiszoku] áramlik.

Az átszellemített légzés tízezernyi betegségtől véd meg. Annak azonban, aki át akarja szellemíteni lélegzését, elsőként meg kell szabadulnia minden méregtől. Aki szabadulni akar a mérgektől, annak nem szabad félnie a szent őrülettől, amelyet az ellenméreg okoz. Ne szégyelld hát a durva hangokat, amelyek a hosszú bambuszból[1] szólnak! Ezek a hangok olyanok, mint a hánytató szerek, amelyek megszabadítanak a gonosz flegmától.

Aki e kúrát végigcsinálja, olyan létminőséget ér el, amely teljességgel mentes minden betegségtől. Aki ennyire egészséges, átszellemítheti lélegzését. Az átszellemített légzés révén pedig megszólalhat a sakuhacsi abszolút hangja [tettei no oto].

Félre a kétellyel! Azok, akik elég eltökéltek s nem félik a szent őrületet, hosszú gyakorlás [sugjó] után rá tudnak térni az igaz útra. Akik viszont bizonytalanok, akik húzódoznak a kúra nehézségeinek keserű piruláitól, s nem nyelik le azokat, alig van reményük a tévút elkerülésére. Akik erre is, arra is hajlanak, akik tanultak valamicskét a kúra nehézségeiből, de félelemből nem veszik be a gyógyszert, a rövid bambusz[2] híveihez hasonlatosak. Az ilyenek megelégszenek egy távoli, tiszteletteljes főhajtással, ha a lélegzet átszellemítése a tét. Csak tévelyegnek az út környékén s a hangnak, amire képesek, csak annyi igazsága van, mint a hablatyolásnak. Az ilyen játékosok szóra sem érdemesek, illúziók rabjai. Tartsd távol magad tőlük!

A lemondás rögös ösvénye vezet az igaz útra. Akik a könnyen járható ösvényt választják, gonosz szellem követői válnak. A rögös úton idővel elfelejtjük, hogy milyen nehéz járnunk rajta, de ugyanúgy elfelejti, aki a könnyű utat választja, hogy milyen könnyű is az. Nem az a megoldás, hogy megkeresd a valósággal kapcsolatban álló elmeállapotot, hanem az, hogy eleve ne is távolodj el a valóságtól.

Ne törtess,
csak menj, menj!
Nincs szünet,
de nem valamely cél okán.
Válj a tenger csendjévé!

Mindaz, amit fentebb a sakuhacsiról, mint zen eszközről elmondtam, sok zen irányzat előtt ismert. A különböző szekták tanítói azonban eltávolodtak ettől, a szútrákat nem félik, az írások tanulmányozása lankad. Így újból el kell magyarázni a cél nélküli tevékenység [mui] és az átszellemített légzés [kiszoku] fogalmaihoz kapcsolódva, hogy sakuhacsi miként zen eszköz.

[...]

Fordította: Kenéz László




[1] Sakuhacsi
[2] Hitojogiri



2015. április 14., kedd

Három év


Az alábbi linken egy 1938-as japán film részlete látható, amelyben egy vak masszőr gyakorol a sakuhacsin. A szoba kicsi, nyilván rettenetesen fülledt és hárman is bent tartózkodnak. Ilyen körülmények között elég visszafogottan intik csendre a muzsikust:

- Fuku, hagyd már abba! Évek óta gyakorolsz ugyanazon a hangon.

A válasz pedig minden gyakorlónak vigasz:

- Azt mondták, csak az három év, amíg megtanulom az alapokat.




Hát igen, igaz, igaz, csak ezalatt a három év alatt lakatlanná válik az ember körül a szigete. Úgyhogy tartson ki minden gyakorló és mindenki más is, aki hallótávon belül él. Legalább három évig.

(Három év "szan nen" - ezt már értem japánul. Aki tud segíteni az eredeti szöveg lefordításával, pontosításával, nagy köszönetet kap, mert nekem ez is három év. Legalább.)


2015. április 12., vasárnap

Ahol intenzív


Akárhonnan megmondom, csukott szemmel pláne, merre a bazaltnégyszög. Ami valóban létezik, jelez.






2015. április 9., csütörtök

"Éjféli napraforgó"


2015. április 11-én, szombaton, 15 órai kezdettel ezzel a címmel Misima Jukio drámáiból hangzanak el részletek a Füvészkerti Kastélyteremben, sakuhacsi és japán ütőhangszerek hangzó és egy japán kard látványkíséretében.

A részleteket előadják: Selmeczi Bea, Boros Ádám és Jámbor József
Közreműködik: Kenéz László és László Péter

Selmeczi Bea és Jámbor József

2015. április 8., szerda

Sugjó a tűnő jelek jegyében. Honkjoku


Honkjoku

Azok a darabok, amelyek a víz kalligráfia elkészítését kísérik, eredeti japán zen buddhista kompozíciók. Szerzőjük és eredeti formájuk ismeretlen, s miként a népdalokat, ezeket a műveket is generációról generációra adva csiszolták a kolostorokban, mígnem 250 éve lekottázták őket. Valamennyi ilyen „eredeti darab” (honkjoku) több száz éves, a legrégebbi darab a feltételezések szerint mintegy hétszáz. A két honkjoku, amely jelen sugjó alapját adja a Taizan iskola két darabja.

Az első egy bevezető jellegű, rövid mű, amelynek címe Csósi (Hangolódás). 18 lélegzetből áll, s célja az elme ráhangolása a feladatra a hangszer befúvásával. Alább e darab kottájának egy részlete látható.

A japán kottát is fentről lefelé, jobbról balra kell olvasni. Az egyes hangokat szótagokkal jelölő katakana írásjelek magyar olvasata mellett a megfelelő hangnevek is fel vannak tüntetve (a kép alatt, balról jobbra). A lélegzeteket, a szünetek helyét a vízszintes vonalkák, a periódus végét karika jelzi. A függőleges vonalak a hang hozzávetőleges időtartamát jelölik.

Taizan rjú: Honte Csósi (részlet) 

(Z) Mély regiszter: cu-re (f-g) re (g) | u (~asz) u (~asz ) u meri (aszasz) | cu-re (f-g) re (g) o

A második darab címe Takiocsi (Bukdácsoló vízesés), s két vízesést idéz, egy magasabb, illéetve egy mélyebb hangon csobogót. A darab hossza 68 lélegzet, amely eredeti tempójában mintegy 7 percig tart. Ez a tartam azonban az alkalomra tekintettel jelentősen meghosszabodik. Több hosszabb szünet lesz, mint amennyi szükséges lenne, hogy a kert természeti neszei is teljes mértékben érvényre juthassanak a maguk szépségében.


Sugjó a tűnő jelek jegyében. Tűnő jelek


Tűnő jelek: víz kalligráfia

A különféle művészeti ágak különféleképpen állnak az idővel. Vannak olyanok, amelyek dacolnak vele: a létrehozott műalkotások maradandó formák, amelyek akár több ezer évig is létezhetnek. Az előadóművészetekre azonban, bár manapság már rengeteg dolog rögzíthető, mégis éppen az a legjellemzőbb, hogy a pillanatban léteznek. A műalkotás időben bomlik ki, éppen látjuk, éppen halljuk, de aztán elenyésznek a mozdulatok, a hangok, csak hatásuk marad meg a nézőkben.

A kalligráfia hagyományosan olyan művészet, amely dacol az idővel. A keleti szépírás jellegzetes fehér alapú fekete írásjegyeivel papírra készül és még évszázadokkal később is gyönyörködhetünk a régi korok nagy mestereinek műveiben. Másfelől azonban, maga a létrehozás, az írásjegyek megrajzolása, a mozdulatok, az ecset, a papír hangja elenyészik.

Ha a kalligráfia célja éppen csak a létrehozás, akkor viszont más lesz a helyzet.

A kalligráfia gyakorlása azonnal sugjóvá válik, amint elmélyüléssel párosul és az előadóművészethez hasonlatos, ha az ecset nem látható festéket visz a papírra, hanem vizet. Életre kelnek az írásjelek a semmiből és oda is térnek vissza, ahogy a víz felszárad. A pillanat művészete tárul fel a maga mulandóságában.  A külső szemlélő számára így a hangsúly a mozdulatra, a létrehozásra, s nem a mozdulat eredményére, a létrehozás termékére irányul.

Tűnő hangok: hangzó zen
  
A sakuhacsi, a japán bambuszfuvola nem hangszernek született. Eredetének mítosza szerint egy megvilágosodott zen mester hamis kéziharangjának hangját volt hivatva felidézni az első bambuszból készített hangszer. Az egyszerű bambuszcső – néhány lyukkal – nem változott a mai napig sem, ám az évszázadok alatt olyan kifinomult eszközzé vált, amely a legváltozatosabb hangzás előidézésre képes. Mindennek azonban nem a zene a célja. A sakuhacsit olyan hangszernek alakították ki, amely a meditáció eszköze. A hangszer megszólaltatása ugyanolyan, s ugyanannyi gyakorlást követel, mint bármely más hangszeré. Ennek ellenére a sakuhacsi játékban mégsem ez a lényeg, hanem a játékos tudatállapota, amely a hangokban fejeződik ki.

A sakuhacsi klasszikus hangzása „a bambuszlevelek között mormoló szél”. Hangja így nem a kultúráé, a művészeté, hanem a természeté. Innen lehet megérteni az egyik legjelentősebb mester, Vatazumi Doszó provokatív mondását: „ha zenének szól az, amit játszol, akkor valamit rosszul csinálsz”.

A sakuhacsi zenéje a pillanat muzsikája, ahogy a faágakat meglebbentő szél zöreje, a tóba csobogó víz nesze, a madarak hangja és a város zaja is csak a jelenben szól.



Gáncs Nikolasz, Kenéz László


2015. április 3., péntek

Sugjó a tűnő jelek jegyében. A sugjó fogalma


Azok számára, akik járatosak a harcművészet valamely területén, bizonyára ismerősen cseng a sugjó kifejezés, de amúgy alighanem teljesen idegen fogalomról van szó. A harcművészetben is inkább a kitartó és rendszeres, teljes energiával végzett módszeres szellemi és fizikai gyakorlást értik rajta. A sugjó esetén azonban a hangsúly nem feltétlenül a gyakorláson van, mármint a gyakorlást úgy értve, ahogyan általában értjük.

A sugjó ugyanis nem gyakorlás. A gyakorlás célirányos tevékenység, bármilyen tanulási folyamat vagy tréning alapvető része. A gyakorlás célja, pozitív értelemben valamely kívánatos készség elsajátítása, esetleg szinten tartása, negatív megfogalmazásban pedig a hibák kiküszöbölése. Mint ilyen, a gyakorlás állandó külső mércét feltételez, olyasvalamit, amihez a gyakorló a maga teljesítményét hozzámérheti, ami alapján saját kivitelezését értékelheti. Mindezek alapján a gyakorlás megengedi, sőt, megköveteli a nehezebb elemek újbóli ismétlését, a könnyebb vagy már korábban elsajátított mozzanatok időleges átugrását és még számos egyéb praktikus dolgot, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a gyakorló a kívánt készség birtokába jusson. Ebből adódik az is, hogy a gyakorlás maga nem nyilvános tevékenység, hanem annak csak előzménye, vagyis nem maga a produkció, így lényeglében sohasem kerül reflektorfénybe.

A sugjó inkább olyan gyakorlat, amelynek vannak, illetve lehetnek fizikai aspektusai, de a döntő a gyakorlatot végző tudatállapota avagy elméje. Amennyiben e tudatállapot nem megfelelő, akkor a sugjó nem az, ami, hanem éppen olyan gyakorlás, mint bármilyen tanulás. És fordítva is igaz, bármit lehet a sugjó módján gyakorolni, nem kötődik ez sem a japán zen buddhizmus szerzetesi gyakorlatához, ahonnan a kifejezés származik, sem máshoz.

Mi jellemzi tehát azt a tudatállapotot, amelynek megteremtését éppen a sugjótól remélhetjük?

Buddhista terminológiában kifejezve, a megkülönböztető elme meghaladásáról van szó. A kívánatos tudatállapotban nincs megkülönböztetés: úgy fogadjuk el a dolgokat, ahogyan adódnak, beleértve ebbe saját tevékenységünket is. Azért fontos mozzanat ez a buddhizmusban, mert a szenvedés forrása éppen a megkülönböztetés: most nem az van, aminek lennie kellene. Ez a vágy. Ha nincs megkülönböztetés, nincs vágy, csak az van, ami éppen van, vagyis nincs szenvedés, mert nincs szenvedés megkülönböztetés nélkül.

Aki résen van, itt persze mindjárt megjegyezheti, hogy a megkülönböztető elme megkülönböztetése a megkülönböztetést nem ismerő elmeállapottól maga nem megkülönböztetés-e, vagyis nem a megkülönböztető elméhez tartozik-e.

Dehogynem. Éppen emiatt a sugjó nem elméleti, hanem gyakorlati fogalom. Vagyis, nem elég megérteni, hanem meg kell valósítani. A megkülönböztető és megkülönböztetést nem ismerő elmeállapot különbségét megérteni ugyanis még nem jelenti a kívánatos tudatállapotot megvalósítását. Nem megy másként, csinálni kell valamit. De mit?

Nos, bármit lehet. A sugjóban végzett tevékenységnek nincs célja, a gyakorló nem tör arra, hogy valamely képességet készséggé fejlessze, nem foglalkozik az esetleges hibákkal sem, mert nem méri hozzá azt, ami van, valami olyanhoz, ami mintaként mutatja azt, aminek lennie kellene. Nincs értékelés, nincs reflexió, nincs szünet és nincs újbóli nekirugaszkodás. A sugjó emiatt akár nyilvános is lehet, mert külsőleg nagyon hasonlít egy előadáshoz, ám nem a létrehozott produktum a lényeg, hanem a kívánatos tudatállapot kifejeződése az elmélyült cselekvésben. Mindez kitartást követel persze, de nem a kitartás eredménye a fontos, mert elegendő a kitartás puszta ténye. Maga a gyakorlat végzése tehát a gyakorlat.

Aki továbbra is résen van, e ponton is megjegyezhet valamit, Ha a sugjó célja az elme célracionális működésének meghaladása, akkor hogyan valósítható ez meg, ha egyszer magának a sugjónak is van célja?

Nos, nagyon egyszerűen. Gyorsan szertefoszlik a cél gondolata, amikor például elmerülünk egy játékban, a mókázásban vagy bármilyen más élvezetes tevékenységben, de ugyancsak ez a helyzet a feladatokkal, a kihívásokkal és még számos egyéb tevékenységgel. Tudjuk úgy csinálni őket, hogy közben nem gondolunk arra, mire is való ez az egész. Egyszerűen jelen vagyunk abban, amit csinálunk és kitartóan folytatjuk a gyakorlást.

És pontosan ezt szeretnénk mi is a Füvészkertben: testben és elmében is folyamatosan jelen lenni (az előbbi könnyebben megy), s együtt gyakorolni a sugjót a tűnő jelek jegyében.

Erről bővebben hamarosan.

2015. március 31., kedd

Sugjó a tűnő jelek jegyében


2015. április 19. vasárnap, 10.00 óra
Füvészkert (ELTE Botanikus kert)

Gáncs Nikolasz (kalligráfia)
Kenéz László (sakuhacsi)

S hogy mi is lesz ez? Hamarosan kiderül.

Például innen.

2015. március 29., vasárnap

Hiszamacu Fujo: Monológ (Hitori Kotoba, 1830)


Aki a sakuhacsit kívánja tanulmányozni, annak távol kell tartania magát a világi gondolatoktól, el kell határolódnia vágyaitól és sutba kell hajítania a „jobb” és a „rosszabb” fogalmait. Elméjét a hasára, a köldöke alatti területre kell összpontosítania, mert itt hallhatja meg a bambusz hangját. Ez a legfontosabb dolog. Emiatt kell csukott szemmel is játszania. Különösképp a kezdők figyeljenek erre, mert a nyitott szem világi gondolatokat ébreszthet.

A sakuhacsit nem szabad túl szorosan fogni. Ha túl szoros a fogás, feszültség ébred. Ha így történik, az elme elcsendesítése a megoldás. Tudni kell, hogy a feszültség a sakuhacsi betegsége. A hangszert a jobb kéz hüvelykujjának és középső ujjának szabad csak tartania, de nem túl nagy erővel.

A sakuhacsi játéknak szabályai vannak. A legalapvetőbb szabály maga a kotta. Aki áthágja a szabályokat, kizárja magát a hagyományból. Nem ajánlott tehát ismételten eltérni a kottában foglaltaktól.

A meri-kari technikának[1] különösen nagy a jelentősége. Ha ez hiányzik, az olyan, mintha csak egy csövön fújnánk keresztül a levegőt, márpedig ebben nincs az égvilágon semmi. Az is jó, ha a hang biztos és határozott, de a vad fújás már nem igazán kellemes.

Nem kell a kezdetektől fogva mindenáron a gyönyörű hang kialakítására törekedni. Visszataszító, ha valaki imád csodálatos hangon játszani.

Ha valaki egy darabot megszólaltat, el kell játszania az elejétől a végéig megszakítás nélkül, ahogyan a lótusz szára nő csomómentesen. Nem szabad megtörni a darab ívelését. A lélegzetvételből fakadó szüneteket az elme segítségével kell áthidalni. Ha így teszünk a kezdetektől fogva, nem fog megtörni semmilyen ív.

Még a najasi[2] esetén sincs helye törésnek.

Ami a darabokat illeti, igen nagy jelentősége van annak, hogy a megfelelő tempót válasszunk. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A nyugodt darabok esetén az a helyes, ha nyugodtan játsszuk őket, a lendületes darabok esetén pedig az, ha lendületesen. Minden egyes darab más tempót, másféle időzítést követel. Ezt rendesen meg kell tanulni.

A kezdő első feladata a sakuhacsi játéktechnikájának gyakorlása. Ha már mestere a technikának, átengedheti magát a zene szellemiségének. A mestert nem a technika teszi, hanem a zene szellemisége. A zene szellemiségének azonban a mesterségbeli tudás is része. Aki nem mestere a technikának, azt nem fogja áthatni a zene szellemisége. Ha pedig valaki teljes figyelmét már kezdőként is csak a zene szellemiségének szenteli, akkor nem lép a bambusz útjára soha, mert annak egész életében csak teoretikusa marad. Ez kétségbevonhatatlan!

Nem jó mindig teljes erőből, vadul fújni. Játszani egyenletesen és határozottan kell.

Manapság megnagyobbították a hanglyukakat. Ennek ellenére azok a hangszerek, amelyeknek kisebb méretűek a hanglyukai, nem mondhatók rosszabbaknak. Ha a bambuszból mindent kihoz valaki, akinek stílusa érett, nincs jelentősége, hogy a lyukak kisebbek-e vagy nagyobbak. Kezdőknek nehezebb kisebb hanglyukakkal játszani. De az ő szempontjukból is közömbös, hogy a lyukak mekkorák.

Vannak emberek, akik azt gondolják, hogy a bambusz azon tónusát, amelyet úgy hívunk, hogy „a dolgok múlandóságának melankóliája” [mono no aware], szomorúan, mély érzelmekkel fejezhetik ki igaz módon. Nevetséges! A sakuhacsi játék ténylegesen nem azt jelenti, hogy mások hallgatnak! A sakuhacsi saját elméd átalakításának eszköze.

Aki szomorú, még szomorúbbá válik, [ha meghallja a sakuhacsi muzsikáját,] aki pedig vidám, még vidámabb lesz. A szomorúság és vidámság nem az előadóhoz tartozik, hanem a hallgatóhoz. Ez vitathatatlan!

Senki sem kárhoztatható, ha eltér [a darabok rögzített formájától], mikor szólóban játszik. Ám ha másvalakivel muzsikál, s társa eltér a formától, valahogyan össze kell, hogy hangolódjanak. Ha egyikük dominálni akar, a bambusz zenéje kaotikussá válik. A sakuhacsi igazi valója nem a közös muzsikálás, noha azok is sugjót[3] gyakorolnak, akik képesek harmonikusan együtt játszani. A közös muzsikálás legfontosabb elve a másik segítése.

Idegen darabokat is lehet játszani, mint amilyen például a „fölműves dala”. E darabokban nem szólal meg talán a csodálatos júgen[4] tónus? Nem érdemes tehát ezeket is megtanulni?

A kezdő gondosan ügyeljen arra, hogy a hangmagasság pontos legyen. Ha az intonáció ingatag, s a gyakorlás ennek jegyében folytatódik, más játékában sem fogja a tanuló a helyes intonációt észlelni, s letéved az útról. A kezdőnek persze nehéz megítélnie, hogy intonációja jó-e vagy sem. Ám a későbbiekben, már ha komolyan tanul, képessé válik arra, hogy a hangmagasságot többé-kevésbé pontosan felismerje.

Az egyes hangok tiszta intonálása minden egyes hangszer esetén eltérő lehet. A legtöbb hangszeren az első és a második hanglyuk megnyitása révén képzett hang eleve tisztább, mint a harmadikhoz és negyedikhez tartozó, illetve a negyedik és az ötödik kevésbé tiszta, mint a második és a harmadik. Egy jó sakuhacsin mind az öt hang tisztán, se nem gyengén, se nem túl testesen szól. Sajnos azonban többnyire nem ez a helyzet.

Amit a bambusz nem tud már eleve magától, azt emberi ügyeskedés nem pótolhatja. Egy hamis hangszert el kell fogadni hamisnak és a tiszta intonációt játéktechnikailag kell megoldani.

Hiába is írná le egy mester, hogyan épít sakuhacsit, a lényeg úgysem jönne át. Emiatt sokan, igazi tudás híján, saját elképzeléseik alapján alakítják ki a hanglyukakat, majd mindenféle növényi kencével felfényezik a bambuszt, a külcsín pedig megtéveszti a gyanútlan kezdőt. Az ilyeneket csak a pénz érdekli. Erre nem is vesztegetek több szót.

Milyen kár a bambuszért, amelynek amúgy magától szép hangja lenne! Ha ilyen idióták készítenek sakuhacsit, a bambusz örökre megnyomorodik s nem lesz soha több, mint egy bunkósbot. Mily szomorú is ez!

Sokan vannak olyanok, akik csak arra ügyelnek, hogy az éppen tanult darab egymást követő hangjait memorizálják. Ez komoly félreértés. A meri-kari és az időzítés a sakuhacsi játék lényege, s aki ezt megérti, miután memorizálta a darab hangjait jó játékos. Egy kezdő vagy akár egy haladó erre semmilyen körülmények között nem képes. Nekik az a legfontosabb, hogy mindenben hűen kövessék mesterük játékát. Emiatt van óriási jelentősége annak, hogy ki a mestere. E kérdésben senki sem lehet könnyelmű! A hangok puszta lejátszását még nem nevezhetjük sakuhacsi játéknak. Ügyelj hát, hogy ezt elkerüld!

Sokan vannak olyanok, akik képesek hasonló hangon fújni, mint ahogy a sakuhacsinak szólnia kell, és nem átallanak másokat kritizálni, lenézve olyanokat is, akik többet tudnak náluk. Tartsd távol magad az ilyenektől, mert tőlük tanulni értelmetlen. Csalók ők, akik félrevezetik a kezdőt. Akit pedig egyszer félrevezettek, az soha többé nem lesz képes a helyes útra térni.

A falut, ahol nincsenek madarak, megszállják a denevérek, ahogyan a hamis mesterek is téves dolgokat terjesztenek és becsapják azt, aki még tudatlan. Tartsd meg a két lépés távolságot, ha olyannal találkozol, aki nem az önművelés útján vált mesterré. Ilyen esetben nem szabad habozni!  Milyen szánalmas is ez! Pedig csak annyi az egész, hogy egész életünket a sakuhacsinak kell szentelnünk.

Ha egy sakuhacsi tanár olyannak találkozik, aki jobban játszik nála, igaz szándékkal meg kell kérnie arra, hadd szegődjön tanítványául, hogy ily módon hallhassa a bambusz hangját s a jobb játékos taníthassa és számára megfelelő instrukciókat adjon. Egy ilyen tanítványnak azonban nem szabad elszigetelődnie alkalmi mesterétől, hanem teljesen rá kell bíznia magát ítéleteire. 

A mostani gyakorlat szerint vannak darabok, amelyeket nem egyedül kell játszani, hanem együtt egy szangen[5] játékossal. Ha így teszünk, a sakuhacsi a maga sajátos bambuszhangjával háttérbe szorul és elveszíti igazi jelentőségét.

Az ilyenek semmire sem mennek a sakuhacsival. Úgy fest, mintha játszanának rajta, pedig csak ellopják a nevét, jól be is mocskolva azt, holott a sakuhacsi fontos zen eszköz. A Fuke hagyomány követői számára e játék nem megengedett.  Aki a bambusz útját komolyan kívánja követni, ennek szentelve életét, annak távol kell magát tartania az ilyenektől, s nem szabad köreikbe bevonódnia.

Amit itt leírtam, bizonyára megkönnyíti a kezdők számára, hogy megleljék a helyes utat. Mivel azonban ezek csak általános magyarázatok, a tanulót nem óvják meg teljesen a tévedéstől. Azt, hogy valójában hogyan kell játszani a sakuhacsin, mindenki személyesen kell tanárától megtanulnia.




[1] A fúvás szögének megváltoztatása megváltoztatja a hangmagasságot. A hangszer alaphangkészlete e technika révén kibővíthető, valamint megszólaltathatóvá válnak a sakuhacsi játék egyedi jellegzetességei, a sajátos hajlítások és más díszítések.
[2]  Lefelé hajlított záróhang.
[3] A sugjó olyan gyakorlás, amelynek célja nem művészi, s nem is az, hogy a gyakorló vagy a gyakorlók egy adott mesterségbeli készséget kifejlesszenek, hanem az, hogy az elme a zen által megkövetelt állapotba kerüljön.
[4] A júgen a klasszikus japán esztétika egyik alapfogalma. Valami jelenlévő, de teljes valójában meg nem nyilvánuló tartalom érzete, a megjelenő sejtelmes utalása valami megfoghatatlanra. 
[5] Samiszen, három húros japán pengetős hangszer.ű

Fordította és a jegyzeteket írta: Kenéz László 

2015. március 27., péntek

Huszamacu Fujo: Beszélgetés önmagammal avagy kétszemközt (Hitori Mondo, 1823)


Kérdés Milyen célból játszol a sakuhacsin?

Válasz Nem valamilyen célból teszem. Játszom rajta, mert szeretek rajta játszani.

Kérdés Tehát a sakuhacsi haszontalan hangszer?

Válasz Nem, nem haszontalan hangszer. A sakuhacsi zen buddhista hangszer. Nem szabad ennek figyelembe vétele nélkül beszélni róla.

Kérdés Hogy értendő az, hogy a sakuhacsi zen hangszer?

Válasz A három világ (múlt, jelen, jövő) egyikében sincs oly létezés, amelynek ne lenne zen természete. Egyáltalán nincs e természet nélkül semmi. Ám ezen túlmenően, a sakuhacsi nem egyszerűen egy hangszer, amit megszólaltatunk azért, hogy zene szóljon. A sakuhacsi játék lélegzeted ritmusát követve saját zen gyakorlatoddá válik.

Kérdés Ha azt állítod, hogy a sakuhacsi lényegének megragadása meghaladja az értelmet[1], akkor hogy beszélhetsz egyáltalán róla?

Válasz Kiterjeszteni az értelmet addig, amíg tudod, és aztán túllépni rajta: ez a felfoghatatlanhoz vezető út. És ez egyáltalán nem korlátozódik csak a sakuhacsira.

Kérdés Akkor viszont kérlek magyarázd el értelmesen, amit csak elmagyarázhatsz.

Válasz Ez észszerű kérés, mégis nehezen teljesíthető. Ha nem mondok semmit, esetleg azt gondolhatod, hogy a sakuhacsi játék főként a világnak szól, nem pedig saját magadnak.

Kérdés Hogyan játszol magadnak, s hogyan a világnak?

Válasz Ha nem saját magadért játszol, vagyis nem egyszerűen csak fújod a bambuszt, kerülve minden irigységet és vágyat, nos, akkor nem zent gyakorolsz. Ha nem lelkesít az, hogy átalakíthatod elméd, akkor nem fog áthatni semmilyen belső misztikum érzete. Ha azonban kerülöd az irigység világát és kézben tartod elméd, egészen természetes módon közvetlen és feddhetetlen emberré válsz. És ha valaki közvetlen és feddhetetlen emberré válik, az talán nem jó a világnak és nem jó magának is?

Kérdés Miféle ember volt Fuke zendzsi[2]?

Válasz Nem tudom. Kérdezz olyat, aki többet tud a zenről.

Kérdés Talán nem Fuke volt a sakuhacsi játék protagonistája? Lehet valaki egy szellemi út híve anélkül, hogy tisztában lenne annak eredetével? S ha valaki mégis ezt teszi, az nem az éretlenség jele?

Válasz Ha azt mondom, hogy nem ismerem Fukét, azt magamnak mondom, annak, aki tisztában van azzal, honnan ered a sakuhacsi játék. Fuke megvilágosodott ember volt, de nem hinném, hogy a sakuhacsi játék révén kereste volna a megvilágosodást. Nem lehet őt összehasonlítani egy olyan tudatlan vakkal, mint amilyen én vagyok, aki azért játszik sakuhacsin, mert szeret játszani rajta, s aki csak lépésről-lépésre értette meg azt, hogy a sakuhacsi zen hangszer. Ha játszott is Fuke sakuhacsin, az csak átmeneti szeszély lehetett. Az ő hangszeres gyakorlása és az én évekig tartó képzésem nem vethető össze egymással. Ha Fuke feltámadna, s itt, velünk együtt élhetne, biztos, hogy belevágna a képzésbe s megkérne, mutassam neki is az utat. Még ha birtokodban is vannak források Fuke idejéből, s mindent tudsz az életéről, csak éppen megvilágosodásának módját nem ismered, nos, akkor nem ismered Fukét. Másfelől, ha netán valaki nem tud semmit Fuke életéről, de ismeri megvilágosodásának módját, akkor ismeri őt. Sajnos, én még nem ismerem őt.

Kérdés A tizenkét hangra[3] épül a sakuhacsi?

Válasz A bambusznak megvan a maga hangja, amely a cső hosszától, illetve átmérőjétől függ. Ez nem tartalmazza a tizenkét hangot, amely megvan a természetben és az emberi hangban is. Ha valaki képes lenne arra, hogy realizálja a bambuszcsőben a természet tizenkét hangját, akár mégoly rövid kis időre is, az emberi test megérezhetné azt. Ha a test érzi őket, az érzés által a tizenkét hang természetes módon realizálódik a testben. Ez azonban a karaktertől függ: vannak, akik érzékenyek a hangokra, mások kevésbé azok. Ha olyasvalakit próbálsz tanítani, aki kevéssé érzékeny, nem fog megérteni. Aki azonban érzékeny a hangokra, természetesnek fogja venni ezt a jelenséget.

Kérdés A sakuhacsinak rögzített a mérete és formája. Négy hanglyuk van rajta a cső külső felén, s egy a hátsó, játékos felőli felén. A bambuszcsövön pedig hét csomó kell, hogy legyen. A hossza is megszabott: egy láb és nyolc hüvelyk. Ezeknek a meghatározottságoknak van valamilyen értelme?

Válasz A sakuhacsi zen hangszer, vagyis hossza meghatározott, éppen egy láb nyolc hüvelyk [icsi saku hacsi szun]. Ezt hívjuk sakuhacsinak. Minden szimbólum a mindenséget vezérlő jin és jang princípium származéka. A sakuhacsi jelképrendszerét nem lehet röviden elmagyarázni. Ha magad magyarázod, annak nem lesz sok értelme. Ráadásul, ha tisztába is kerülsz minden szimbólum értelmével, nem fog különbözni a játékod azétól, aki semmit sem tud ezekről. Akit ez érdekel, annak tanulmányokba kell kezdenie. Ilyesmivel én nem foglalkozom.

Kérdés Vannak, akik a hanglyukakat felülről kezdik számokkal jelölni, első, második, stb., s vannak, akik aluról. Melyik a helyes, melyik a helytelen?

Válasz Amelyiket helyesnek tartod, az helyes, amelyiket helytelennek, az helytelen. A számozás emberi találmány, magában a bambuszban nincsen szám. Azoknak, akik úgy gondolják, alulról felfelé kell számozni, éppúgy igazuk van, mint azoknak, akik úgy gondolják, hogy lentről felfelé. Mivel én úgy tanultam, hogy lentről kell indítani a számozást, ezt tekintem helyesnek. Aki egyszer megérti a rejtett titok, annak világossá válik, hogy a cső alsó lyuka az egy. Amikor ezt megérted, az olyan, mintha egy álomból ébrednél fel.

Kérdés A sakuhacsit a bambuszszál alsó részéből készítik, a hitojogirit[4] a felső részből. Mi a különbség a két rész között?

Válasz A különbség túl nyilvánvaló ahhoz, hogy egyáltalán érdemes legyen beszélni róla. Az emberi szív épp oly tágas, mint a mindenség, az emberek mégis korlátokat emelnek maguk köré. Így aztán nem tudnak szabadon szárnyalni. Ha valaki úgy tesz fel kérdéseket, mintha csak béka lenne egy tócsában, nevetnem kell. Nem megmondták a régiek, hogy a sakuhacsi testén hét csomó kell, hogy legyen? Manapság vannak, akik hat, sőt öt csomós hangszereket is sakuhacsinak hívnak. Az emberi szív nem változik. Ha valami tehát változik a világban, az csak azért történhet meg, mert az emberek már túl lanyhák ahhoz, hogy járt utakat kövessenek. A sakuhacsi esetén a csomók száma és a hossz a szív ügye. Nincs szükség arra, hogy a bambusz alakjával vagy a csomók számával foglalkozzunk. Ha mégis törődsz a formával, nem szabad áthágnod a hagyományokat. Ám ha az ürességre összpontosítasz, nem kell kötődnöd a járt utakhoz.
Van sakuhacsi, ami zen hangszer és van, ami szórakozásra való. A zen sakuhacsi üresség, a szórakozásra való hangszer pedig forma. A legtöbb ember a sakuhacsit szórakozásra használja, olyanok, akik zen hangszerként tanulnák, alig vannak. Én a sakuhacsival zent gyakorlok, ezért nem foglalkozom sem a hangszer hosszával, sem a csomók számával.

Kérdés Mikor rögzítették a darabok számát[5] 36-ban?

Válasz Kinko III.[6] mondta nekem, hogy az alap és az alkalmi darabok száma 36, s ezekhez jön még a három titkos darab. Még maga Kinko rögzítette így. Én magam nem vizsgálódtam ebben a témában, amit mégis tudok, nem mondhatom el.

Kérdés A darabok le vannak kottázva. Ezt mikor végzeték el?

Válasz Azt hallottam, hogy Kinko II[7] és tanítványa, Ikkan rögzítették a notációt, de erről nincs semmilyen bizonyítékom, hogyan is mondhatnám biztosra?

Kérdés Ha le tudod úgy játszani a darabokat, hogy nem térsz el a kottától, jó játékos vagy?

Válasz Nem. Aki le tudja játszani a darabokat eltérés nélkül, annak jó a memóriája, de ez még nem elégséges ahhoz, hogy jó játékos váljon belőle. A kották gondozójaként talán nem könnyű megtanulni ezt a 36 darabot? A legtöbb ember havonta képes egyet memorizálni. Az, hogy jó játékos-e valaki, nincs összefüggésben a megtanult darabok mennyiségével, mivel attól függ, hogy hogyan játszik el akár csak egyetlen darabot.
A 39 darab megvan a 36-ban,
a 36 megvan a 18-ban,
a 18 megvan 3-ban,
a 3 az egyetlenben,
az egyetlen a nem létező darabban [mukjoku],
s a lélegzet [kiszoku] az ürességben és semmiben [kjomu].
Vagyis, láthatod, a megtanult darabok száma nem számít.

Kérdés Tehát rendjén való a kottától való eltérés?

Válasz A kottától való eltérés szabályszegés. A darabokat azért rögzítették, mert attól féltek, hogy sakuhacsi játék hagyománya zűrzavarba torkollik. Ha eltérő módon játszol már kezdő korod óta valamit, vagy ha úgy játszod, ahogy számodra tetsző, akkor szóljon bár a bambusz a leggyönyörűbb hangon, a sakuhacsi nem a zen által megkövetelt minőségében szólal meg. Ha viszont csak fújod a hangszert, mert megértetted, mit jelent a sakuhacsi üressége, nem szükséges tovább foglalkoznod a kottával. A kotta eleve úgy lett megírva, hogy a kezdőt a sakuhacsi ürességének megszólaltatásához elvezesse. Nem abszurd tehát, ha valaki el akarna térni tőle?

Kérdés Semmiben sem térsz el a kottától?

Válasz A kottától nem térek el, mégis óriási különbségek adódnak a játékban. Például, te is valaki vagy, én is. A testünk közös, a hajunk is, a beleink is, mégis óriási a különbség. Gondolj csak magadra, ha arra vagy kíváncsi, miként jöhet létre eltérés annak ellenére, hogy a kottától nem tér el egyik játékos sem.

Kérdés Kérlek, világítsd hát meg, mitől jó játékos valaki, s hogyan válik valaki mesterré?

Válasz Jó játékos az, aki életre tudja kelteni a bambuszt, mester pedig az, aki teljes természetességgel, minden erőfeszítés nélkül képes megszólaltatni a felfoghatatlant. Tanulmányok nélkül azonban lehetetlen belépni a mesterek körébe. A bambusszá kell válnod, a bambuszból pedig te leszel. Egy mester az ürességben él, de a formák világában működik. Így minden darab Kjorei-vé[8] válik. A Kjorei az üresség neve s mint ilyen, minden más darab esszenciája. Az üresség maga az üresség és semmi [kjomu]. A zen gyakorlása, mint élet az ürességben és cselekvés a formák világában ennek alkalmazása önmagunkra és a szívünkre. Tapasztalat nélkül ezt persze nehéz megérteni.

Kérdés Él még manapság mester?

Válasz Nem. Senkiről sem tudok, aki megértette volna e gyakorlás lényegét.

Kérdés Mondd csak, te mester vagy, jó játékos, vagy esetleg gyenge muzsikus?

Válasz Mester vagyok, jó játékos és gyenge muzsikus. Tisztában vagyok azzal, mitől mester a mester, csak nem tudok azzá válni. Egy jó játékos teendőit gyakorlom, de még nem értem el a legmagasabb szintet. Ezek miatt nem vagyok hát inkább gyenge muzsikus?

Kérdés Melyik kortárs játékoshoz mérnéd magad?

Válasz Egyikhez sem. Ha rólam van szó, még a saját szívemhez sem tudom mérni magam, s a szívem sem mérhető hozzám; hogy lehetnék hát képes máshoz mérni magam? Amikor elgondolásaim, képzeletem és koncentrációm eggyé válnak velem, jó játékosnak érzem magam, talán még mesternek is. Minden pillanatát élvezem annak, mikor a zent gyakorlom a szívemben, magamban, amikor megvalósítom az utat. Kezemben a bambusz és csak fújom.

Ám ideje véget vetni a kérdezősködésnek és elhallgatni végre. Ezen írást „hitori mondo”-nak fogom hívni. Megírni: ez volt aztán a papír- és tintapocsékolás!

Bunszei hatodik évében (1823), késő ősszel

Remetelak, Edo, Fujo Szuga no Szadaharu





[1] Törés a gondolatmenetben. Csak később fogalmazódik meg, hogy a sakuhacsi játék mint zen gyakorlat lényege a közvetlen tapasztalás, nem pedig az intellektuális megértés.
[2] Fuke (Pu Hua, sz. 770 körül) kínai csan buddhista szerzetes, aki extrém viselkedésével hívta fel magára kortársai figyelmét. A sakuhacsi eredetmítosza szerint (Kjotaku Denki) Fuke kéziharangja (taku)  ihlette meg Csóhakut (Csang Po), aki az első sakuhacsit bambuszból elkészítette, hogy azzal a kéziharang hangját felidézze. A sakuhacsi sokáig elterjedt elnevezése is ezért volt „kjotaku” (üres harang).
[3] Utalás a kínai eredetű japán hangrendszerre, amely 12 fokú , ellentétben a sakuhacsira írodott zen szólódarabok (honkjoku) hangkészletének pentatoniájával (hon shirabe skála).
[4] A hitojogiri a sakuhacsihoz hasonló, de egyszerűbb kialakítású, kisebb méretű vertikális bambuszfuvola fajta. A XIX. század elején, Hiszamacu Fujo korában, még igen elterjedt volt művelt körökben. Elnevezése, amely szó szerint „egy csomót érintő vágás”, elkészítésének útmutatása, nevezetesen, a bambuszszál  részéből úgy kell kivágni, hogy a hangszer teste csak egy csomót tartalmazzon. Mivel a hitojogiri hossza 34,9 cm , ez csak úgy lehetséges, ha a szál felső részét használjuk fel.
[5] A Kinko iskola „eredeti darab”-jairól (honkjoku) van szó, amelyeket Kuroszava Kinko (1710-1771) jegyzett le. Az iskolák vezetői (iemoto) az iskola nevét viselik, számmal jelezve, hányadikak a sorban.
[6] Kuroszava Mijabi Dzsuro (1772-1816)
[7] Kuroszava Koemon (1747-1811)
[8] A Kjorei (üres harang) a legrégebbi sakuhacsira íródott darab címe, a hagyomány szerint ez az a kompozíció, amelyet még maga Csóhaku szerzett. A sakuhacsi iskolák repertorájában megtalálható három alapkompozíció (szankjoku) egyike, így a Kinko iskola repertorájának is fontos része.


Fordította és a jegyzeteket írta: Kenéz László

2015. február 15., vasárnap

Hangzó zen. Vallás és zene összefonódása a buddhizmusban


Nagy szünet után ismét fenomenológia. Jelentkeztem a Vallás és művészet című konferenciára, különös tekintettel a felhívás alábbi mondatára: "olyan interdiszciplináris előadásokat várunk, amelyek vállaltan határátlépők e sokféle tudományterület, a sokféle művészeti ág, a sokféle vallás és sokféle kultúra megközelítésében." Amit vizsgálni fogok: milyen tudati jellemzői vannak a hangszeres gyakorlásnak mint vallásgyakorlatnak, illetve mint művészi gyakorlásnak. Az absztraktom:

Létezhet-e olyan zene, amelynek megszólaltatása vallási élményt ad? Erre a kérdésre az emberi hang kapcsán, a különféle kultúrák vokális egyházzenéire gondolva nyilván igennel válaszolunk, hiszen zenei formák a szöveg révén mindenképpen vallási tartalmakat mozgatnak. Az igazán izgalmas kérdés azonban az, vajon létezhet-e olyan szöveg nélküli instrumentális zene, olyan hangszer, illetve hangszeres játék, amelyből kiiktathatatlan a vallási komponens, s amely zeneként vonja művelőjét a vallásgyakorlat körébe? A válaszok itt már korántsem magától értetődőek, hiszen nem elképzelhetetlen ugyan, hogy valaki hangszerjáték révén éljen át vallási élményt, ám e jelenség tipikusnak semmiképpen nem mondható. Előadásomban a zen buddhizmus egy speciális gyakorlatával foglalkozom, amely konkrét példát adhat zene és vallás lényegi összefonódására. Célom azon általános vonások, egyedi körülmények bemutatása, amelyek hatására e sajátos japán zenei vallásgyakorlat kialakult, majd eltűnt, hogy aztán olyan formában éledjen újra, amely meglepő módon a nyugati kultúrában mára népszerűbbé teszi, mint szülőhazájában.