Pages

2015. november 27., péntek

Japán zenei workshop és koncert

Ma debütáltunk Gyulával a Budai Magán Zeneiskolában. Koto és sakuhacsi. Játszani egy szál kislámpa fényében nagy élmény volt, mély gyermekkori emlékeket ébresztett, noha akkor még hangszeren sem játszottam, sőt, még Japánról sem tudtam semmit. Talán magamról már igen, de ebben nem vagyok biztos. Mármint akkor, mert most tudom, hogy vagyok:) De vissza: reméljük, ennek lesz folytatása.

Csordás Gyula (koto) és Kenéz László (sakuhacsi) Fotó: Strádi Andrea


Ami még nagy élmény volt: megfújtam egy hicsirikit, a Gagaku duplanádas kis hangszerét. Kicsi, de óriásit szól. Nem mondom, hogy szerelem első látásra, de azért hatott rám. De akkora támasz kell hozzá, hogy ember legyen a talpán, aki ezt bevállalja. De hát ilyen a kihívások természete, vonz és taszít, inspirál és szorongat egyszerre. 

2015. november 18., szerda

Zen meditáció és szertartás


A Tan Kapuja Zen Közösség vendége voltam. Meghívtak, hogy mutassam be a hangszert, de megragadtam az alkalmat és elmentem a meditációra, majd a szertartáson is részt vettem. Hadd ne a hangszer bemutatásáról írjak itt, hanem inkább arról, amivel a sakuhacsi játék lényegileg egy, a meditációról. Méghozzá, s ez talán érdekes lehet, különösen az egyedül meditálóknak, a közös meditációról.

Bevallom, eléggé izgultam, mert egyedül sok mindent csinálhat az ember, de közösségben ugyanaz a dolog teljesen más arcát mutatja. És valóban. A félórás meditáció első negyedórájában két állapot váltakozott: az izgalom és a hirtelen rám törő, ellenállhatatlan álmosság. Ilyen esetben az ember otthon már feladja, itt erre egyszerűen nincs mód. Úgyhogy kitartottam.

Érdemes volt, mert amikor a mester, Anti, Dobosy Antal felállt a kjószakuval (azzal a hosszú bottal, amellyel frissítő, gyors csapásokat mér annak nyakára vagy hátára, aki kéri) és meghallottam a kettős csattanásokat, hirtelen teljesen más állapotba kerültem. Pusztán a hang elegendő volt, hogy kitisztuljon a fejem. Egy csapásra, lehetne mondani stílszerűen. A testtartásom is megváltozott, s innen a második negyedóra már csak könnyed jelen volt.



Nem vállalkozom mindennek mélyebb elemzésére, legalábbis itt nem. De világos, hogy az egész meditációs élményben döntőfontosságú volt, hogy nem vagyok egyedül. És ez számomra teljesen új élmény volt. Köszönet érte. 

De hogyan kapcsolódhat össze a sakuhacsival egy közös meditáció? Nos, könnyedén. Az alaphang folyamatos megszólaltatása húsz percen keresztül napi gyakorlat a komuszó szerzeteseknél az újjá alakult rendekben. Más darabokat is játszanak együtt, különösen nyilvános eseményeken, de ez az alapgyakorlat a falak között zajlik és nem az a célja, hogy minden résztvevő befújja a hangszerét, hanem az, hogy közösen fújja be.

Ilyet még nem próbáltam, csak képzeletben tudom összerakni a hangszer megszólaltatásának tapasztalatát a közös meditáció során átéltekkel. Eddig ez nem jutott eszembe, de jó lenne megcsinálni valahogyan. Jó lenne, ha mások is fújnák a sakuhacsit, akár csak az alaphangot. Jó lenne megtapasztalni, hogy milyen a hangszeres meditáció úgy, hogy más is meditálva játszik.

Majd egyszer.