Pages

2015. április 23., csütörtök

Hiszamacu Fujo: Prédikáció a tenger csendjéről (Kaiszei Hógo, 1838)




Eredeti elménk nem határolja el a múltat a jelentől, az inautentikus elme azonban mindent arasznyi darabokra vagdal. Az avatott hallgató Fuke harangjának hosszan úszó hangjánál időzik.  

A Fuke hagyomány meglehetősen sokat változott az alapítása óta eltelt közel ezer esztendő alatt. Hitbeli erejét a hadi ügyekhez való kötődése is meggyengítette. Hogyan is lehetne képes egy harcos Buddha útját követni és gyakorolni?

Még szerencse, hogy Fuke hagyománya nem veszett oda, hanem a mintegy kétszáz évnyi békés időszaknak köszönhetően megmaradt. Mindazonáltal sajnos nincsenek már többé mesterek, nincs olyan, aki utat tudna mutatni. A hamis mesterek csak a türelmetlenségükben és szűkagyú arroganciájukban jeleskednek. Az ő működésük következménye, hogy a sakuhacsi már nem vallásos eszköz [hóki] többé, s hogy kialszik Buddha szelleme. Ez is példa arra, hogy a katonák mennyire nem képesek elleplezni, milyenek is valójában.

Áldatlan hatásukra Fuke, az alapító eredeti szándéka teljesen torz alakot ölt. Taníttatásukkal a hamis mesterek igazgyöngyöt kaptak a kezükbe, amit aztán elhajítanak, mintha csak halszem lenne. Drágakövet birtokolnak, de veszni hagyják mint a tudatlan tömeg tesz mindennel.

[…]

A gyakorlás [sugjó] sikere igazság szerint csakis az elmétől és a légzéstől függ. Ha az elme éber, a légzés tudatosul, ha elcsendesedik, a lélegzet elmélyül. Ezt jelenti az, hogy teljességgel belépünk a zenbe.

Továbbá, megvilágosodás csak akkor lehetséges, ha az elme a testnél lakozik. Ugyanúgy, mint mikor a lélegzet a hangban formát ölt. A sakuhacsi a test, amibe az átszellemített lélegzet [kiszoku] áramlik.

Az átszellemített légzés tízezernyi betegségtől véd meg. Annak azonban, aki át akarja szellemíteni lélegzését, elsőként meg kell szabadulnia minden méregtől. Aki szabadulni akar a mérgektől, annak nem szabad félnie a szent őrülettől, amelyet az ellenméreg okoz. Ne szégyelld hát a durva hangokat, amelyek a hosszú bambuszból[1] szólnak! Ezek a hangok olyanok, mint a hánytató szerek, amelyek megszabadítanak a gonosz flegmától.

Aki e kúrát végigcsinálja, olyan létminőséget ér el, amely teljességgel mentes minden betegségtől. Aki ennyire egészséges, átszellemítheti lélegzését. Az átszellemített légzés révén pedig megszólalhat a sakuhacsi abszolút hangja [tettei no oto].

Félre a kétellyel! Azok, akik elég eltökéltek s nem félik a szent őrületet, hosszú gyakorlás [sugjó] után rá tudnak térni az igaz útra. Akik viszont bizonytalanok, akik húzódoznak a kúra nehézségeinek keserű piruláitól, s nem nyelik le azokat, alig van reményük a tévút elkerülésére. Akik erre is, arra is hajlanak, akik tanultak valamicskét a kúra nehézségeiből, de félelemből nem veszik be a gyógyszert, a rövid bambusz[2] híveihez hasonlatosak. Az ilyenek megelégszenek egy távoli, tiszteletteljes főhajtással, ha a lélegzet átszellemítése a tét. Csak tévelyegnek az út környékén s a hangnak, amire képesek, csak annyi igazsága van, mint a hablatyolásnak. Az ilyen játékosok szóra sem érdemesek, illúziók rabjai. Tartsd távol magad tőlük!

A lemondás rögös ösvénye vezet az igaz útra. Akik a könnyen járható ösvényt választják, gonosz szellem követői válnak. A rögös úton idővel elfelejtjük, hogy milyen nehéz járnunk rajta, de ugyanúgy elfelejti, aki a könnyű utat választja, hogy milyen könnyű is az. Nem az a megoldás, hogy megkeresd a valósággal kapcsolatban álló elmeállapotot, hanem az, hogy eleve ne is távolodj el a valóságtól.

Ne törtess,
csak menj, menj!
Nincs szünet,
de nem valamely cél okán.
Válj a tenger csendjévé!

Mindaz, amit fentebb a sakuhacsiról, mint zen eszközről elmondtam, sok zen irányzat előtt ismert. A különböző szekták tanítói azonban eltávolodtak ettől, a szútrákat nem félik, az írások tanulmányozása lankad. Így újból el kell magyarázni a cél nélküli tevékenység [mui] és az átszellemített légzés [kiszoku] fogalmaihoz kapcsolódva, hogy sakuhacsi miként zen eszköz.

[...]

Fordította: Kenéz László




[1] Sakuhacsi
[2] Hitojogiri



2015. április 14., kedd

Három év


Az alábbi linken egy 1938-as japán film részlete látható, amelyben egy vak masszőr gyakorol a sakuhacsin. A szoba kicsi, nyilván rettenetesen fülledt és hárman is bent tartózkodnak. Ilyen körülmények között elég visszafogottan intik csendre a muzsikust:

- Fuku, hagyd már abba! Évek óta gyakorolsz ugyanazon a hangon.

A válasz pedig minden gyakorlónak vigasz:

- Azt mondták, csak az három év, amíg megtanulom az alapokat.




Hát igen, igaz, igaz, csak ezalatt a három év alatt lakatlanná válik az ember körül a szigete. Úgyhogy tartson ki minden gyakorló és mindenki más is, aki hallótávon belül él. Legalább három évig.

(Három év "szan nen" - ezt már értem japánul. Aki tud segíteni az eredeti szöveg lefordításával, pontosításával, nagy köszönetet kap, mert nekem ez is három év. Legalább.)


2015. április 12., vasárnap

Ahol intenzív


Akárhonnan megmondom, csukott szemmel pláne, merre a bazaltnégyszög. Ami valóban létezik, jelez.






2015. április 9., csütörtök

"Éjféli napraforgó"


2015. április 11-én, szombaton, 15 órai kezdettel ezzel a címmel Misima Jukio drámáiból hangzanak el részletek a Füvészkerti Kastélyteremben, sakuhacsi és japán ütőhangszerek hangzó és egy japán kard látványkíséretében.

A részleteket előadják: Selmeczi Bea, Boros Ádám és Jámbor József
Közreműködik: Kenéz László és László Péter

Selmeczi Bea és Jámbor József

2015. április 8., szerda

Sugjó a tűnő jelek jegyében. Honkjoku


Honkjoku

Azok a darabok, amelyek a víz kalligráfia elkészítését kísérik, eredeti japán zen buddhista kompozíciók. Szerzőjük és eredeti formájuk ismeretlen, s miként a népdalokat, ezeket a műveket is generációról generációra adva csiszolták a kolostorokban, mígnem 250 éve lekottázták őket. Valamennyi ilyen „eredeti darab” (honkjoku) több száz éves, a legrégebbi darab a feltételezések szerint mintegy hétszáz. A két honkjoku, amely jelen sugjó alapját adja a Taizan iskola két darabja.

Az első egy bevezető jellegű, rövid mű, amelynek címe Csósi (Hangolódás). 18 lélegzetből áll, s célja az elme ráhangolása a feladatra a hangszer befúvásával. Alább e darab kottájának egy részlete látható.

A japán kottát is fentről lefelé, jobbról balra kell olvasni. Az egyes hangokat szótagokkal jelölő katakana írásjelek magyar olvasata mellett a megfelelő hangnevek is fel vannak tüntetve (a kép alatt, balról jobbra). A lélegzeteket, a szünetek helyét a vízszintes vonalkák, a periódus végét karika jelzi. A függőleges vonalak a hang hozzávetőleges időtartamát jelölik.

Taizan rjú: Honte Csósi (részlet) 

(Z) Mély regiszter: cu-re (f-g) re (g) | u (~asz) u (~asz ) u meri (aszasz) | cu-re (f-g) re (g) o

A második darab címe Takiocsi (Bukdácsoló vízesés), s két vízesést idéz, egy magasabb, illéetve egy mélyebb hangon csobogót. A darab hossza 68 lélegzet, amely eredeti tempójában mintegy 7 percig tart. Ez a tartam azonban az alkalomra tekintettel jelentősen meghosszabodik. Több hosszabb szünet lesz, mint amennyi szükséges lenne, hogy a kert természeti neszei is teljes mértékben érvényre juthassanak a maguk szépségében.


Sugjó a tűnő jelek jegyében. Tűnő jelek


Tűnő jelek: víz kalligráfia

A különféle művészeti ágak különféleképpen állnak az idővel. Vannak olyanok, amelyek dacolnak vele: a létrehozott műalkotások maradandó formák, amelyek akár több ezer évig is létezhetnek. Az előadóművészetekre azonban, bár manapság már rengeteg dolog rögzíthető, mégis éppen az a legjellemzőbb, hogy a pillanatban léteznek. A műalkotás időben bomlik ki, éppen látjuk, éppen halljuk, de aztán elenyésznek a mozdulatok, a hangok, csak hatásuk marad meg a nézőkben.

A kalligráfia hagyományosan olyan művészet, amely dacol az idővel. A keleti szépírás jellegzetes fehér alapú fekete írásjegyeivel papírra készül és még évszázadokkal később is gyönyörködhetünk a régi korok nagy mestereinek műveiben. Másfelől azonban, maga a létrehozás, az írásjegyek megrajzolása, a mozdulatok, az ecset, a papír hangja elenyészik.

Ha a kalligráfia célja éppen csak a létrehozás, akkor viszont más lesz a helyzet.

A kalligráfia gyakorlása azonnal sugjóvá válik, amint elmélyüléssel párosul és az előadóművészethez hasonlatos, ha az ecset nem látható festéket visz a papírra, hanem vizet. Életre kelnek az írásjelek a semmiből és oda is térnek vissza, ahogy a víz felszárad. A pillanat művészete tárul fel a maga mulandóságában.  A külső szemlélő számára így a hangsúly a mozdulatra, a létrehozásra, s nem a mozdulat eredményére, a létrehozás termékére irányul.

Tűnő hangok: hangzó zen
  
A sakuhacsi, a japán bambuszfuvola nem hangszernek született. Eredetének mítosza szerint egy megvilágosodott zen mester hamis kéziharangjának hangját volt hivatva felidézni az első bambuszból készített hangszer. Az egyszerű bambuszcső – néhány lyukkal – nem változott a mai napig sem, ám az évszázadok alatt olyan kifinomult eszközzé vált, amely a legváltozatosabb hangzás előidézésre képes. Mindennek azonban nem a zene a célja. A sakuhacsit olyan hangszernek alakították ki, amely a meditáció eszköze. A hangszer megszólaltatása ugyanolyan, s ugyanannyi gyakorlást követel, mint bármely más hangszeré. Ennek ellenére a sakuhacsi játékban mégsem ez a lényeg, hanem a játékos tudatállapota, amely a hangokban fejeződik ki.

A sakuhacsi klasszikus hangzása „a bambuszlevelek között mormoló szél”. Hangja így nem a kultúráé, a művészeté, hanem a természeté. Innen lehet megérteni az egyik legjelentősebb mester, Vatazumi Doszó provokatív mondását: „ha zenének szól az, amit játszol, akkor valamit rosszul csinálsz”.

A sakuhacsi zenéje a pillanat muzsikája, ahogy a faágakat meglebbentő szél zöreje, a tóba csobogó víz nesze, a madarak hangja és a város zaja is csak a jelenben szól.



Gáncs Nikolasz, Kenéz László


2015. április 3., péntek

Sugjó a tűnő jelek jegyében. A sugjó fogalma


Azok számára, akik járatosak a harcművészet valamely területén, bizonyára ismerősen cseng a sugjó kifejezés, de amúgy alighanem teljesen idegen fogalomról van szó. A harcművészetben is inkább a kitartó és rendszeres, teljes energiával végzett módszeres szellemi és fizikai gyakorlást értik rajta. A sugjó esetén azonban a hangsúly nem feltétlenül a gyakorláson van, mármint a gyakorlást úgy értve, ahogyan általában értjük.

A sugjó ugyanis nem gyakorlás. A gyakorlás célirányos tevékenység, bármilyen tanulási folyamat vagy tréning alapvető része. A gyakorlás célja, pozitív értelemben valamely kívánatos készség elsajátítása, esetleg szinten tartása, negatív megfogalmazásban pedig a hibák kiküszöbölése. Mint ilyen, a gyakorlás állandó külső mércét feltételez, olyasvalamit, amihez a gyakorló a maga teljesítményét hozzámérheti, ami alapján saját kivitelezését értékelheti. Mindezek alapján a gyakorlás megengedi, sőt, megköveteli a nehezebb elemek újbóli ismétlését, a könnyebb vagy már korábban elsajátított mozzanatok időleges átugrását és még számos egyéb praktikus dolgot, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a gyakorló a kívánt készség birtokába jusson. Ebből adódik az is, hogy a gyakorlás maga nem nyilvános tevékenység, hanem annak csak előzménye, vagyis nem maga a produkció, így lényeglében sohasem kerül reflektorfénybe.

A sugjó inkább olyan gyakorlat, amelynek vannak, illetve lehetnek fizikai aspektusai, de a döntő a gyakorlatot végző tudatállapota avagy elméje. Amennyiben e tudatállapot nem megfelelő, akkor a sugjó nem az, ami, hanem éppen olyan gyakorlás, mint bármilyen tanulás. És fordítva is igaz, bármit lehet a sugjó módján gyakorolni, nem kötődik ez sem a japán zen buddhizmus szerzetesi gyakorlatához, ahonnan a kifejezés származik, sem máshoz.

Mi jellemzi tehát azt a tudatállapotot, amelynek megteremtését éppen a sugjótól remélhetjük?

Buddhista terminológiában kifejezve, a megkülönböztető elme meghaladásáról van szó. A kívánatos tudatállapotban nincs megkülönböztetés: úgy fogadjuk el a dolgokat, ahogyan adódnak, beleértve ebbe saját tevékenységünket is. Azért fontos mozzanat ez a buddhizmusban, mert a szenvedés forrása éppen a megkülönböztetés: most nem az van, aminek lennie kellene. Ez a vágy. Ha nincs megkülönböztetés, nincs vágy, csak az van, ami éppen van, vagyis nincs szenvedés, mert nincs szenvedés megkülönböztetés nélkül.

Aki résen van, itt persze mindjárt megjegyezheti, hogy a megkülönböztető elme megkülönböztetése a megkülönböztetést nem ismerő elmeállapottól maga nem megkülönböztetés-e, vagyis nem a megkülönböztető elméhez tartozik-e.

Dehogynem. Éppen emiatt a sugjó nem elméleti, hanem gyakorlati fogalom. Vagyis, nem elég megérteni, hanem meg kell valósítani. A megkülönböztető és megkülönböztetést nem ismerő elmeállapot különbségét megérteni ugyanis még nem jelenti a kívánatos tudatállapotot megvalósítását. Nem megy másként, csinálni kell valamit. De mit?

Nos, bármit lehet. A sugjóban végzett tevékenységnek nincs célja, a gyakorló nem tör arra, hogy valamely képességet készséggé fejlessze, nem foglalkozik az esetleges hibákkal sem, mert nem méri hozzá azt, ami van, valami olyanhoz, ami mintaként mutatja azt, aminek lennie kellene. Nincs értékelés, nincs reflexió, nincs szünet és nincs újbóli nekirugaszkodás. A sugjó emiatt akár nyilvános is lehet, mert külsőleg nagyon hasonlít egy előadáshoz, ám nem a létrehozott produktum a lényeg, hanem a kívánatos tudatállapot kifejeződése az elmélyült cselekvésben. Mindez kitartást követel persze, de nem a kitartás eredménye a fontos, mert elegendő a kitartás puszta ténye. Maga a gyakorlat végzése tehát a gyakorlat.

Aki továbbra is résen van, e ponton is megjegyezhet valamit, Ha a sugjó célja az elme célracionális működésének meghaladása, akkor hogyan valósítható ez meg, ha egyszer magának a sugjónak is van célja?

Nos, nagyon egyszerűen. Gyorsan szertefoszlik a cél gondolata, amikor például elmerülünk egy játékban, a mókázásban vagy bármilyen más élvezetes tevékenységben, de ugyancsak ez a helyzet a feladatokkal, a kihívásokkal és még számos egyéb tevékenységgel. Tudjuk úgy csinálni őket, hogy közben nem gondolunk arra, mire is való ez az egész. Egyszerűen jelen vagyunk abban, amit csinálunk és kitartóan folytatjuk a gyakorlást.

És pontosan ezt szeretnénk mi is a Füvészkertben: testben és elmében is folyamatosan jelen lenni (az előbbi könnyebben megy), s együtt gyakorolni a sugjót a tűnő jelek jegyében.

Erről bővebben hamarosan.