Pages

2015. február 15., vasárnap

Hangzó zen. Vallás és zene összefonódása a buddhizmusban


Nagy szünet után ismét fenomenológia. Jelentkeztem a Vallás és művészet című konferenciára, különös tekintettel a felhívás alábbi mondatára: "olyan interdiszciplináris előadásokat várunk, amelyek vállaltan határátlépők e sokféle tudományterület, a sokféle művészeti ág, a sokféle vallás és sokféle kultúra megközelítésében." Amit vizsgálni fogok: milyen tudati jellemzői vannak a hangszeres gyakorlásnak mint vallásgyakorlatnak, illetve mint művészi gyakorlásnak. Az absztraktom:

Létezhet-e olyan zene, amelynek megszólaltatása vallási élményt ad? Erre a kérdésre az emberi hang kapcsán, a különféle kultúrák vokális egyházzenéire gondolva nyilván igennel válaszolunk, hiszen zenei formák a szöveg révén mindenképpen vallási tartalmakat mozgatnak. Az igazán izgalmas kérdés azonban az, vajon létezhet-e olyan szöveg nélküli instrumentális zene, olyan hangszer, illetve hangszeres játék, amelyből kiiktathatatlan a vallási komponens, s amely zeneként vonja művelőjét a vallásgyakorlat körébe? A válaszok itt már korántsem magától értetődőek, hiszen nem elképzelhetetlen ugyan, hogy valaki hangszerjáték révén éljen át vallási élményt, ám e jelenség tipikusnak semmiképpen nem mondható. Előadásomban a zen buddhizmus egy speciális gyakorlatával foglalkozom, amely konkrét példát adhat zene és vallás lényegi összefonódására. Célom azon általános vonások, egyedi körülmények bemutatása, amelyek hatására e sajátos japán zenei vallásgyakorlat kialakult, majd eltűnt, hogy aztán olyan formában éledjen újra, amely meglepő módon a nyugati kultúrában mára népszerűbbé teszi, mint szülőhazájában.