Pages

2015. április 3., péntek

Sugjó a tűnő jelek jegyében. A sugjó fogalma


Azok számára, akik járatosak a harcművészet valamely területén, bizonyára ismerősen cseng a sugjó kifejezés, de amúgy alighanem teljesen idegen fogalomról van szó. A harcművészetben is inkább a kitartó és rendszeres, teljes energiával végzett módszeres szellemi és fizikai gyakorlást értik rajta. A sugjó esetén azonban a hangsúly nem feltétlenül a gyakorláson van, mármint a gyakorlást úgy értve, ahogyan általában értjük.

A sugjó ugyanis nem gyakorlás. A gyakorlás célirányos tevékenység, bármilyen tanulási folyamat vagy tréning alapvető része. A gyakorlás célja, pozitív értelemben valamely kívánatos készség elsajátítása, esetleg szinten tartása, negatív megfogalmazásban pedig a hibák kiküszöbölése. Mint ilyen, a gyakorlás állandó külső mércét feltételez, olyasvalamit, amihez a gyakorló a maga teljesítményét hozzámérheti, ami alapján saját kivitelezését értékelheti. Mindezek alapján a gyakorlás megengedi, sőt, megköveteli a nehezebb elemek újbóli ismétlését, a könnyebb vagy már korábban elsajátított mozzanatok időleges átugrását és még számos egyéb praktikus dolgot, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a gyakorló a kívánt készség birtokába jusson. Ebből adódik az is, hogy a gyakorlás maga nem nyilvános tevékenység, hanem annak csak előzménye, vagyis nem maga a produkció, így lényeglében sohasem kerül reflektorfénybe.

A sugjó inkább olyan gyakorlat, amelynek vannak, illetve lehetnek fizikai aspektusai, de a döntő a gyakorlatot végző tudatállapota avagy elméje. Amennyiben e tudatállapot nem megfelelő, akkor a sugjó nem az, ami, hanem éppen olyan gyakorlás, mint bármilyen tanulás. És fordítva is igaz, bármit lehet a sugjó módján gyakorolni, nem kötődik ez sem a japán zen buddhizmus szerzetesi gyakorlatához, ahonnan a kifejezés származik, sem máshoz.

Mi jellemzi tehát azt a tudatállapotot, amelynek megteremtését éppen a sugjótól remélhetjük?

Buddhista terminológiában kifejezve, a megkülönböztető elme meghaladásáról van szó. A kívánatos tudatállapotban nincs megkülönböztetés: úgy fogadjuk el a dolgokat, ahogyan adódnak, beleértve ebbe saját tevékenységünket is. Azért fontos mozzanat ez a buddhizmusban, mert a szenvedés forrása éppen a megkülönböztetés: most nem az van, aminek lennie kellene. Ez a vágy. Ha nincs megkülönböztetés, nincs vágy, csak az van, ami éppen van, vagyis nincs szenvedés, mert nincs szenvedés megkülönböztetés nélkül.

Aki résen van, itt persze mindjárt megjegyezheti, hogy a megkülönböztető elme megkülönböztetése a megkülönböztetést nem ismerő elmeállapottól maga nem megkülönböztetés-e, vagyis nem a megkülönböztető elméhez tartozik-e.

Dehogynem. Éppen emiatt a sugjó nem elméleti, hanem gyakorlati fogalom. Vagyis, nem elég megérteni, hanem meg kell valósítani. A megkülönböztető és megkülönböztetést nem ismerő elmeállapot különbségét megérteni ugyanis még nem jelenti a kívánatos tudatállapotot megvalósítását. Nem megy másként, csinálni kell valamit. De mit?

Nos, bármit lehet. A sugjóban végzett tevékenységnek nincs célja, a gyakorló nem tör arra, hogy valamely képességet készséggé fejlessze, nem foglalkozik az esetleges hibákkal sem, mert nem méri hozzá azt, ami van, valami olyanhoz, ami mintaként mutatja azt, aminek lennie kellene. Nincs értékelés, nincs reflexió, nincs szünet és nincs újbóli nekirugaszkodás. A sugjó emiatt akár nyilvános is lehet, mert külsőleg nagyon hasonlít egy előadáshoz, ám nem a létrehozott produktum a lényeg, hanem a kívánatos tudatállapot kifejeződése az elmélyült cselekvésben. Mindez kitartást követel persze, de nem a kitartás eredménye a fontos, mert elegendő a kitartás puszta ténye. Maga a gyakorlat végzése tehát a gyakorlat.

Aki továbbra is résen van, e ponton is megjegyezhet valamit, Ha a sugjó célja az elme célracionális működésének meghaladása, akkor hogyan valósítható ez meg, ha egyszer magának a sugjónak is van célja?

Nos, nagyon egyszerűen. Gyorsan szertefoszlik a cél gondolata, amikor például elmerülünk egy játékban, a mókázásban vagy bármilyen más élvezetes tevékenységben, de ugyancsak ez a helyzet a feladatokkal, a kihívásokkal és még számos egyéb tevékenységgel. Tudjuk úgy csinálni őket, hogy közben nem gondolunk arra, mire is való ez az egész. Egyszerűen jelen vagyunk abban, amit csinálunk és kitartóan folytatjuk a gyakorlást.

És pontosan ezt szeretnénk mi is a Füvészkertben: testben és elmében is folyamatosan jelen lenni (az előbbi könnyebben megy), s együtt gyakorolni a sugjót a tűnő jelek jegyében.

Erről bővebben hamarosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése