Eredeti elménk nem határolja el a múltat a jelentől, az inautentikus elme azonban mindent arasznyi darabokra vagdal. Az avatott hallgató Fuke harangjának hosszan úszó hangjánál időzik.
A Fuke hagyomány meglehetősen
sokat változott az alapítása óta eltelt közel ezer esztendő alatt. Hitbeli
erejét a hadi ügyekhez való kötődése is meggyengítette. Hogyan is lehetne képes
egy harcos Buddha útját követni és gyakorolni?
Még szerencse, hogy Fuke
hagyománya nem veszett oda, hanem a mintegy kétszáz évnyi békés időszaknak
köszönhetően megmaradt. Mindazonáltal sajnos nincsenek már többé mesterek,
nincs olyan, aki utat tudna mutatni. A hamis mesterek csak a
türelmetlenségükben és szűkagyú arroganciájukban jeleskednek. Az ő működésük
következménye, hogy a sakuhacsi már nem vallásos eszköz [hóki] többé, s hogy kialszik
Buddha szelleme. Ez is példa arra, hogy a katonák mennyire nem képesek
elleplezni, milyenek is valójában.
Áldatlan hatásukra Fuke, az
alapító eredeti szándéka teljesen torz alakot ölt. Taníttatásukkal a hamis
mesterek igazgyöngyöt kaptak a kezükbe, amit aztán elhajítanak, mintha csak
halszem lenne. Drágakövet birtokolnak, de veszni hagyják mint a tudatlan tömeg
tesz mindennel.
[…]
A gyakorlás [sugjó] sikere
igazság szerint csakis az elmétől és a légzéstől függ. Ha az elme éber, a
légzés tudatosul, ha elcsendesedik, a lélegzet elmélyül. Ezt jelenti az, hogy
teljességgel belépünk a zenbe.
Továbbá, megvilágosodás csak
akkor lehetséges, ha az elme a testnél lakozik. Ugyanúgy, mint mikor a lélegzet
a hangban formát ölt. A sakuhacsi a test, amibe az átszellemített lélegzet [kiszoku]
áramlik.
Az átszellemített légzés
tízezernyi betegségtől véd meg. Annak azonban, aki át akarja szellemíteni
lélegzését, elsőként meg kell szabadulnia minden méregtől. Aki szabadulni akar
a mérgektől, annak nem szabad félnie a szent őrülettől, amelyet az ellenméreg
okoz. Ne szégyelld hát a durva hangokat, amelyek a hosszú bambuszból[1]
szólnak! Ezek a hangok olyanok, mint a hánytató szerek, amelyek megszabadítanak
a gonosz flegmától.
Aki e kúrát végigcsinálja, olyan létminőséget ér el, amely teljességgel
mentes minden betegségtől. Aki ennyire egészséges, átszellemítheti lélegzését.
Az átszellemített légzés révén pedig megszólalhat a sakuhacsi abszolút hangja
[tettei no oto].
Félre a kétellyel! Azok, akik elég eltökéltek s nem félik a szent
őrületet, hosszú gyakorlás [sugjó] után rá tudnak térni az igaz útra. Akik
viszont bizonytalanok, akik húzódoznak a kúra nehézségeinek keserű piruláitól,
s nem nyelik le azokat, alig van reményük a tévút elkerülésére. Akik erre is,
arra is hajlanak, akik tanultak valamicskét a kúra nehézségeiből, de félelemből
nem veszik be a gyógyszert, a rövid bambusz[2]
híveihez hasonlatosak. Az ilyenek megelégszenek egy távoli, tiszteletteljes
főhajtással, ha a lélegzet átszellemítése a tét. Csak tévelyegnek az út
környékén s a hangnak, amire képesek, csak annyi igazsága van, mint a
hablatyolásnak. Az ilyen játékosok szóra sem érdemesek, illúziók rabjai. Tartsd
távol magad tőlük!
A lemondás rögös ösvénye vezet az igaz útra. Akik a könnyen járható
ösvényt választják, gonosz szellem követői válnak. A rögös úton idővel
elfelejtjük, hogy milyen nehéz járnunk rajta, de ugyanúgy elfelejti, aki a
könnyű utat választja, hogy milyen könnyű is az. Nem az a megoldás, hogy
megkeresd a valósággal kapcsolatban álló elmeállapotot, hanem az, hogy eleve ne
is távolodj el a valóságtól.
Ne törtess,
csak menj, menj!
Nincs szünet,
de nem valamely cél okán.
Válj a tenger csendjévé!
Mindaz, amit fentebb a sakuhacsiról, mint zen eszközről elmondtam, sok
zen irányzat előtt ismert. A különböző szekták tanítói azonban eltávolodtak
ettől, a szútrákat nem félik, az írások tanulmányozása lankad. Így újból el
kell magyarázni a cél nélküli tevékenység [mui] és az átszellemített légzés
[kiszoku] fogalmaihoz kapcsolódva, hogy sakuhacsi miként zen eszköz.
[...]
Fordította: Kenéz László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése