Japán zenei workshop és koncert

Ma debütáltunk Gyulával a Budai Magán Zeneiskolában. Koto és sakuhacsi. Játszani egy szál kislámpa fényében nagy élmény volt, mély gyermekkori emlékeket ébresztett, noha akkor még hangszeren sem játszottam, sőt, még Japánról sem tudtam semmit. Talán magamról már igen, de ebben nem vagyok biztos. Mármint akkor, mert most tudom, hogy vagyok:) De vissza: reméljük, ennek lesz folytatása.

Csordás Gyula (koto) és Kenéz László (sakuhacsi) Fotó: Strádi Andrea

Ami még nagy élmény volt: megfújtam egy hicsirikit, a Gagaku duplanádas kis hangszerét. Kicsi, de óriásit szól. Nem mondom, hogy szerelem első látásra, de azért hatott rám. De akkora támasz kell hozzá, hogy ember legyen a talpán, aki ezt bevállalja. De hát ilyen a kihívások természete, vonz és taszít, inspirál és szorongat egyszerre. 

Gendzsi herceg nyomában - Kiállítás megnyitó

Cudar hideg volt, de megérte. Képek és reflexió hamarosan!

Zen meditáció és szertartás

A Tan Kapuja Zen Közösség vendége voltam. Meghívtak, hogy mutassam be a hangszert, de megragadtam az alkalmat és elmentem a meditációra, majd a szertartáson is részt vettem. Hadd ne a hangszer bemutatásáról írjak itt, hanem inkább arról, amivel a sakuhacsi játék lényegileg egy, a meditációról. Méghozzá, s ez talán érdekes lehet, különösen az egyedül meditálóknak, a közös meditációról.

Bevallom, eléggé izgultam, mert egyedül sok mindent csinálhat az ember, de közösségben ugyanaz a dolog teljesen más arcát mutatja. És valóban. A félórás meditáció első negyedórájában két állapot váltakozott: az izgalom és a hirtelen rám törő, ellenállhatatlan álmosság. Ilyen esetben az ember otthon már feladja, itt erre egyszerűen nincs mód. Úgyhogy kitartottam.

Érdemes volt, mert amikor a mester, Anti, Dobosy Antal felállt a kjószakuval (azzal a hosszú bottal, amellyel frissítő, gyors csapásokat mér annak nyakára vagy hátára, aki kéri) és meghallottam a kettős csattanásokat, hirtelen teljesen más állapotba kerültem. Pusztán a hang elegendő volt, hogy kitisztuljon a fejem. Egy csapásra, lehetne mondani stílszerűen. A testtartásom is megváltozott, s innen a második negyedóra már csak könnyed jelen volt.

Nem vállalkozom mindennek mélyebb elemzésére, legalábbis itt nem. De világos, hogy az egész meditációs élményben döntőfontosságú volt, hogy nem vagyok egyedül. És ez számomra teljesen új élmény volt. Köszönet érte. 

De hogyan kapcsolódhat össze a sakuhacsival egy közös meditáció? Nos, könnyedén. Az alaphang folyamatos megszólaltatása húsz percen keresztül napi gyakorlat a komuszó szerzeteseknél az újjá alakult rendekben. Más darabokat is játszanak együtt, különösen nyilvános eseményeken, de ez az alapgyakorlat a falak között zajlik és nem az a célja, hogy minden résztvevő befújja a hangszerét, hanem az, hogy közösen fújja be.

Ilyet még nem próbáltam, csak képzeletben tudom összerakni a hangszer megszólaltatásának tapasztalatát a közös meditáció során átéltekkel. Eddig ez nem jutott eszembe, de jó lenne megcsinálni valahogyan. Jó lenne, ha mások is fújnák a sakuhacsit, akár csak az alaphangot. Jó lenne megtapasztalni, hogy milyen a hangszeres meditáció úgy, hogy más is meditálva játszik.

Majd egyszer.

Vizkeleti László előadása a sakuhacsiról

REFlexió - Kiállítás megnyitó

Kanics Márta és Ferenczi Anita kiállítása

A kiállítást megnyitja: Fazekas Ildikó

Közreműködik: Kenéz László (sakuhacsi)

FISE Műterem és Galéria

(Budapest 1054 Kálmán Imre u. 16.)

Zenés kóan egy szerzetes orráról (Akutagava Rjúnoszuke alapján)

Zenés kóan egy szerzetes orráról

Akutagava Rjúnoszuke elbeszélése alapján

Japán nap

Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum

2015. június 6. 14.00

Mi lehet szóra érdemes egy szerzetes orrában? Semmi. És ha akkora, mint egy elefánt ormánya? Még akkor is semmi, hiszen egy szerzetes nem törődik sem az orrával, sem pedig azzal, hogy törődik-e valaki az orrával. Zencsi azonban, akit a sors rettentő hosszú orral vert meg, bár szerzetes, mégsem képes elfeledni szerencsétlen szaglószervét. Napjait szorongás árnyékolja, ki neveti ki éppen a háta mögött, éjszakáit pedig vágy izzítja, miként is szabadulhatna meg kínzó állapotából. S hogy mi lesz Zencsivel? Megtudhatja, aki június 6-án 14 órakor ellátogat a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum kertjébe, ahol szóban, sakuhacsi zenében és tusképekben elevenedik meg Akutagava története, hogy elgondolkodjunk, de nem az orrunkról, hanem arról, vajon túlláthat-e rajta bárki valaha is.  

A szeppuku szép, avagy a harakiri diszkrét bája

Egy óra Misima Jukióval

Pécs, POSZT OFF

2015. június 5. 18.00
Bóbita Bábszínház

Részletek itt.

Hiszamacu Fujo: Prédikáció a tenger csendjéről (Kaiszei Hógo, 1838)

Eredeti elménk nem határolja el a múltat a jelentől, az inautentikus elme azonban mindent arasznyi darabokra vagdal. Az avatott hallgató Fuke harangjának hosszan úszó hangjánál időzik.  

A Fuke hagyomány meglehetősen sokat változott az alapítása óta eltelt közel ezer esztendő alatt. Hitbeli erejét a hadi ügyekhez való kötődése is meggyengítette. Hogyan is lehetne képes egy harcos Buddha útját követni és gyakorolni?

Még szerencse, hogy Fuke hagyománya nem veszett oda, hanem a mintegy kétszáz évnyi békés időszaknak köszönhetően megmaradt. Mindazonáltal sajnos nincsenek már többé mesterek, nincs olyan, aki utat tudna mutatni. A hamis mesterek csak a türelmetlenségükben és szűkagyú arroganciájukban jeleskednek. Az ő működésük következménye, hogy a sakuhacsi már nem vallásos eszköz [hóki] többé, s hogy kialszik Buddha szelleme. Ez is példa arra, hogy a katonák mennyire nem képesek elleplezni, milyenek is valójában.

Áldatlan hatásukra Fuke, az alapító eredeti szándéka teljesen torz alakot ölt. Taníttatásukkal a hamis mesterek igazgyöngyöt kaptak a kezükbe, amit aztán elhajítanak, mintha csak halszem lenne. Drágakövet birtokolnak, de veszni hagyják mint a tudatlan tömeg tesz mindennel.

[…]

A gyakorlás [sugjó] sikere igazság szerint csakis az elmétől és a légzéstől függ. Ha az elme éber, a légzés tudatosul, ha elcsendesedik, a lélegzet elmélyül. Ezt jelenti az, hogy teljességgel belépünk a zenbe.

Továbbá, megvilágosodás csak akkor lehetséges, ha az elme a testnél lakozik. Ugyanúgy, mint mikor a lélegzet a hangban formát ölt. A sakuhacsi a test, amibe az átszellemített lélegzet [kiszoku] áramlik.

Az átszellemített légzés tízezernyi betegségtől véd meg. Annak azonban, aki át akarja szellemíteni lélegzését, elsőként meg kell szabadulnia minden méregtől. Aki szabadulni akar a mérgektől, annak nem szabad félnie a szent őrülettől, amelyet az ellenméreg okoz. Ne szégyelld hát a durva hangokat, amelyek a hosszú bambuszból[1] szólnak! Ezek a hangok olyanok, mint a hánytató szerek, amelyek megszabadítanak a gonosz flegmától.

Aki e kúrát végigcsinálja, olyan létminőséget ér el, amely teljességgel mentes minden betegségtől. Aki ennyire egészséges, átszellemítheti lélegzését. Az átszellemített légzés révén pedig megszólalhat a sakuhacsi abszolút hangja [tettei no oto].

Félre a kétellyel! Azok, akik elég eltökéltek s nem félik a szent őrületet, hosszú gyakorlás [sugjó] után rá tudnak térni az igaz útra. Akik viszont bizonytalanok, akik húzódoznak a kúra nehézségeinek keserű piruláitól, s nem nyelik le azokat, alig van reményük a tévút elkerülésére. Akik erre is, arra is hajlanak, akik tanultak valamicskét a kúra nehézségeiből, de félelemből nem veszik be a gyógyszert, a rövid bambusz[2] híveihez hasonlatosak. Az ilyenek megelégszenek egy távoli, tiszteletteljes főhajtással, ha a lélegzet átszellemítése a tét. Csak tévelyegnek az út környékén s a hangnak, amire képesek, csak annyi igazsága van, mint a hablatyolásnak. Az ilyen játékosok szóra sem érdemesek, illúziók rabjai. Tartsd távol magad tőlük!

A lemondás rögös ösvénye vezet az igaz útra. Akik a könnyen járható ösvényt választják, gonosz szellem követői válnak. A rögös úton idővel elfelejtjük, hogy milyen nehéz járnunk rajta, de ugyanúgy elfelejti, aki a könnyű utat választja, hogy milyen könnyű is az. Nem az a megoldás, hogy megkeresd a valósággal kapcsolatban álló elmeállapotot, hanem az, hogy eleve ne is távolodj el a valóságtól.

Ne törtess,

csak menj, menj!

Nincs szünet,

de nem valamely cél okán.

Válj a tenger csendjévé!

Mindaz, amit fentebb a sakuhacsiról, mint zen eszközről elmondtam, sok zen irányzat előtt ismert. A különböző szekták tanítói azonban eltávolodtak ettől, a szútrákat nem félik, az írások tanulmányozása lankad. Így újból el kell magyarázni a cél nélküli tevékenység [mui] és az átszellemített légzés [kiszoku] fogalmaihoz kapcsolódva, hogy sakuhacsi miként zen eszköz.

[...]

Fordította: Kenéz László

---

[1] Sakuhacsi

[2] Hitojogiri

Három év

Az alábbi linken egy 1938-as japán film részlete látható, amelyben egy vak masszőr gyakorol a sakuhacsin. A szoba kicsi, nyilván rettenetesen fülledt és hárman is bent tartózkodnak. Ilyen körülmények között elég visszafogottan intik csendre a muzsikust:

- Fuku, hagyd már abba! Évek óta gyakorolsz ugyanazon a hangon.

A válasz pedig minden gyakorlónak vigasz:

- Azt mondták, csak az három év, amíg megtanulom az alapokat.

Hát igen, igaz, igaz, csak ezalatt a három év alatt lakatlanná válik az ember körül a szigete. Úgyhogy tartson ki minden gyakorló és mindenki más is, aki hallótávon belül él. Legalább három évig.

(Három év "szan nen" - ezt már értem japánul. Aki tud segíteni az eredeti szöveg lefordításával, pontosításával, nagy köszönetet kap, mert nekem ez is három év. Legalább.)